Integrált Szolgáltatás Felügyelet
A mai korszerű, komplex informatikai és távközlési szolgáltatások több szolgáltató összehangolt munkájából tevődnek össze. Ezen nem változtat az alkalmazott üzleti modell sem: fővállalkozó-alvállalkozói viszonyban dolgozva az ügyfél felé a szolgáltató egységes frontot mutathat, vagy az ügyfél a versenyhelyzet előnyeit kihasználva különböző szolgáltatóktól vehet igénybe szolgáltatásokat, az összetettségük miatt ezek nyújtása mindenképpen többszereplős modellben történik.
Többszereplős szolgáltatói környezet átfogó menedzsmentje
Az ilyen modellben nyújtott szolgáltatások menedzselése jelentős kihívásokat jelent mind a szolgáltatók, mind az ügyfelek számára. Szolgáltatóként az alvállalkozók és partnerek munkájának összehangolása, teljesítményének mérése és igazolása jelent kihívást. Ügyfélként a szolgáltatók teljesítményének kötbérekkel érvényesíthető, hiteles mérése, a több eltérő szolgáltatásból egységes és egyenszilárdságú szolgáltatási rendszer kialakítása jelent nehézséget.
A NETvisor Integrált szolgáltatás-felügyeleti megoldását kifejezetten ilyen többszereplős környezet átfogó menedzselésére fejlesztettük ki.
A szolgáltatók számára nyújtott előnyök
Segítségével a szolgáltató pontos képet kap saját, és alvállalkozói munkájáról, annak minőségéről és mennyiségéről, illetve a szolgáltatásokat hordozó infrastruktúra műszaki állapotáról és minőségi paramétereiről. Riasztások segítségével azonnali beavatkozást kezdeményezhet, ha valamilyen kulcs paraméter elmarad a szerződésekben vállaltaktól, így proaktív módon mentesítheti magát a kötbérfizetéstől. A rendszer az alvállalkozók munkáját egységes minőségi szintet tartva összehangolja, és az elvégzett feladatokról részletes teljesítés-jelentést készít, ami az elszámolás és számlázás alapját képezheti.
Az ügyfelek számára nyújtott előnyök
Az ügyfelek számára az Integrált szolgáltatás-felügyeleti rendszer egyszerűvé teszi a különböző szolgáltatásokból álló komplex rendszer műszaki és adminisztratív összehangolását, és számon kérhetővé teszi az igénybevett szolgáltatások mennyiségi és minőségi paramétereit. Az üzemeltetési munka és műszaki paraméterek kérlelhetetlen precizitással végzett minőségelemzése vitathatatlanná teszi a szerződésekkel és kötbérekkel kapcsolatos kérdéseket. Az ügyfelek így biztosak lehetnek abban, hogy a szolgáltatóik maximálisan törekednek majd a vállalt minőség folyamatos betartására, és hogy soha nem kell majd többet fizetniük annál, mint amennyi a ténylegesen igénybevett szolgáltatások és azok minősége alapján a szolgáltatóknak jár.
Az Integrált szolgáltatás-menedzsment megoldás jellemzői
A NETvisor a távközlési és értéknövelt szolgáltatások szakértőjeként, távközlési szolgáltatókkal és nagyvállalati, valamint kormányzati ügyfelekkel egyeztetve olyan integrált szolgáltatás-felügyeleti megoldást alakított ki, amely a következő jellemzőkkel bír:
- „Részszolgáltatások" független mérése a szolgáltatók monitoring- és felügyeleti rendszereitől
- A részszolgáltatások mérése alapján tetszőleges SLA alapú riport és elszámolás készítése
- A szolgáltatók hatékony együttműködésének támogatása
- Közös nyilvántartás biztosítása a következő folyamatokhoz
- Szolgáltatás létesítés és módosítás
- Egységes hibajegykezelő rendszer
- Egységes változás kezelés
- Teljesen automatizált integráció mind a hálózatfelügyeleten belül és integráció a szolgáltatók CRM rendszereihez
- Monitoring információk a felhasználók számára
- Kimutatás a szolgáltatások teljesítmény adatairól (pl. sávszélesség kihasználtság, forgalom típus szerinti monitoring, stb.)
- Jelentések és riasztás a teljesített - és aktuális - SLA adatokról
- A szolgáltatást igénybevevő adminisztratív adatai
- Interaktív webes felület / önkiszolgáló portál biztosítása a felhasználóknak
- Szolgáltatások provisonálása (pl. tűzfal szabályok módosítása, új szolgáltatások megrendelése és aktiválása)
- Felhasználói adminisztráció és jogosultság kezelés
A NETvisor által létrehozott szolgáltatás felügyeleti rendszerek magas fokú integráltságuk révén alkalmas az értéknövelt távközlési piac szereplői által nyújtott szolgáltatások hiteles és átlátható független felügyeletére is.
Megvalósított integrációk:
- HP OpenView Service Desk
- HP Network Node Manager
- HP OpenView Operation
- CiscoWorks
- Cisco ASA
- Cisco MARS
- Cisco SCE
- EMC Smarts InCharge
- BMC Remedy Service Desk
- NETvisor PVSR
- NETvisor AVSR
Referenciák:
- Sulinet
- Közháló I
- Közháló II
- ÖHABK ágazati alrendszer